Kis hazánkban ez idő tájt tombol az influenza járvány. S mint tudjuk az influenza vírus szinte folyamatosan változtatja önmagát, melynek eredményeképp a tünetek is tejesen változóak lehetnek évről évre. Én is megtapasztalhattam lányommal együtt az idei vírust, mely erős fejfájással és gégegyulladással kopogtatott be hozzánk.
Boldog lennék, ha minden írásommal sikeres gyógyulási történetet mesélhetnék el. Bemutathatnám magam, mint egy vérbeli profi homeopata, aki soha nem hibázik. De aki csak egy kicsit mélyebbre ásta magát ezen a területen, tudja, hogy minden egyes eset egy teljesen új kihívás, új buktatókkal.
Bár írásaimmal támogatom a családon belüli homeopátia, minél szélesebb körben való alkalmazását, mégis azt kell mondanom, hogy szeretteinket a legproblémásabb homeopátiásan kezelni. Sokkal nehezebben tudunk eltávolodni és megfigyelni egy heves lefolyású betegséget, annak tüneteit ha például gyermekünkről, férjünkről vagy épp feleségünkről van szó.
Először kislányomat döntötte le lábáról a betegség, nagy fájdalmakkal. Mivel a fejfájás szinte elviselhetetlen volt számára, hagyományos gyógyszerrel csillapítottam azt. S mert ezáltal lázát is folyamatosan lenyomva tartottam, a betegség elhúzódott, s végül háziorvosunk tanácsára antibiotikummal fejeztük be a kezelést, nagy bánatomra (gyermekeim soha nem kaptak antibiotikumot mióta alkalmazom a homeopátiát).
A sikertelen kezelésen nem szomorkodhattam sokáig, mert a következő áldozat én lettem, szintén erős fejfájással és torokfájdalmakkal, s természetesen lázzal – aminek kimondottan örültem, ugyanis ez szuper visszajelzés arról, hogy a szervezetem még jól reagál az őt ért támadásokkal szemben. ( Itt fontos megjegyeznem, hogy a lázas akut betegségek felnőtt korban nagyon fontos szerepet játszanak a rák megelőzésében. Dr. Faroch Master homeopata orvos rákszemináriumán elhangzottak szerint, sokkal kisebb a kockázata a rák kialakulásának ha a szervezet még képes lázat produkálni a betegségek leküzdésére.)
Igaz az első két nap én is alkalmaztam hagyományos fájdalomcsillapítót, de mellette homeopátiás Gelsemiumot (nagy influenza szer) rutinszerűen el kezdtem szedni. Azért rutinszerűen, mert annyira ledöntött a lábamról a vírus, hogy igazából gondolkodni sem volt erőm. Majd harmadik nap összeszedve magam, a megfigyeléseim és a tünetjegyzék alapján a Kálium bichromikum tűnt a legmegfelelőbb homeopátiás szernek, melynek bevétele után elindult a lassú, de biztos javulás.
Bár még két napig hőemelkedésem volt, a gégegyulladásom megszűnt, fejfájásom is enyhült, s folyamatosan tisztult a fejemből, torkomból a sárga váladék. S ahogy a nagy könyvbe le van írva, pont egy hét elteltével gyógyult voltam. Nem állítom hogy erőm teljében, de az influenzán túl voltam.
Az influenza heves tünetekkel járó betegség, melynek gyakori szövődménye a tüdőgyulladás. Ezért nagyon fontosnak tartom a homeopátia alkalmazása mellett az orvosi vizsgálatot is. Fontos továbbá, hogy a betegnek biztosítsuk a megfelelő fizikai, lelki nyugalmat, gondoskodjunk a bőséges folyadékbevitelről, fogadjuk el ha nem akar táplálékot magához venni, ne terheljük a szervezetet feleslegesen az emésztés hatalmas energiát igénylő munkájával.
Személyes véleményem, hogy az idei influenzafertőzés gyógyulását nagy mértékben segíti a KÁLIUM BICHROMICUM C9, ha a tünetek a következők:
- erős tarkótáji fejfájás, telítettség érzése a fejben, szúró fájdalmak, melyek kisugározhatnak a nyakba
- orrdugulás, orrgyöki fájdalommal
- gégegyulladás, sűrű, sárga tapadós torok és orrváladékkal
- tünetek melegtől, nyomástól javulnak, hidegtől, nyirkosságtól romlanak
További homeopátiás szerek, melyeket gyakran alkalmazunk influenza esetén:
ACONITUM (erre a szerre a betegség kialakulásának első 24 órában gondoljunk)
- hirtelen felszökő láz, hidegrázással
- arc felváltva sápadt, majd kipirult
ARSENICUM ALBUM
- hirtelen felszökő láz, erős szorongással, nyugtalansággal
- lázat kísérheti hasmenés
- beteg nagyon szomjas, de csak kortyokat iszik
- a beteg nagyon fázós
- meleg minden formája javít a tüneteken
BELLADONNA (fontos gyermekszer, homeopátiás lázcsillapító)
- legjellegzetesebb tünet a tűzvörös, forró orcák láz esetén
- lüktető, kalapáló fejfájás
- száraz, forró torok
BRYONIA
- a láz fokozatosan alakul ki
- a betegnek nagy a folyadékigénye, hideg italokat kíván
- kucstünet, hogy a legkisebb mozgás is a beteg ellenére van, mely ront az állapotán
- nyálkahártyák szárazak
- állapot nyugalomban, hűvös szabad levegőn javul
GELSEMIUM ( influenza esetén leggyakrabban alkalmazott szer)
- a beteg nagyon gyenge, képtelen megmozdulni
- sajgó fájdalmak, nagy fokú gyengeség, fáradtságérzés
- nehéz a fej, a végtagok, nyomó fájdalmak
- orrdugulás, híg, maró vizes orrváladékkal
- fázósság, hidegrázás jellemző
- a beteg nem szomjas
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Az oltások mind az üzletről szólnak, semmi köze a betegség megelőzéséhez, sőt általában rengeteg mellékhatásuk van, ami később derül ki.
Édesapám beoltatta magát influenza ellen, két nap múlva olyan beteg volt, hogy azt hittük nem éli túl. Ennyit az oltásokról…
Szeretnem megkerdezni,hogy mit tudok csinalni,milyen kurat hasznaljak. Kezdem azzal, hogy november ota ez mar a hetedik alkalom , hogy az influenzaval kuszkodok. A tunetek hasonloak. Gyenge torok fajas inkabb kaparo erzes. Berekedek, hangom elmegy. Kohogok,rovid ideig vizszeruen folyik az orrom, utanna inkabb szaraz. Nincs laz, meg hoemelkedes sem. Nem allergia. Mindig akkor van mikor influenza jarvany van, en biztos , hogy elkapom. Most is az osszes csaladtagomon vegigment, termeszetesen en is elkaptam. Probaltam tobb fokhagymat enni. Hasznaltam az ezust kolloidot, hasznaltam az echinacea purpurea kivonatot, mezet, citromot, teanak borsosmenta, martilapu, kamilla,kevereket.Zink es C vitamint. Van meg valami amit tudok csinalni? Elore is nagyon szepen koszonom a segitseget.
Kedves Edit!
Ajánlom figyelmedbe a “Mikor van szükség homeopátiás alkati kezelésre” c. bejegyzésem. Itt taglalom azt, hogy ha valakinek sorozatosan visszatérő betegsége van annak a homeopátiás alkati kezelés sokat segíthet. Mivel a homeopátia egyénre szabott terápia és mert ez Nálad már krónikusan visszatérő a probléma, csak egyénileg és nem általánosan kezelhető. Tudnod kell, hogy a betegségnek egy gyökere van és a tünetek a problémádnak csak különböző megnyilvánulásai. Nem a tüneteket kell eltüntetni, hanem az okot kell feltárni és az immunrendszer erősítésével azt alkati kezeléssel lehet megszüntetni.
Koszonom a hozzaszolast! Tudom, hogy immune rendszerem nem eros, koszonheto a rheumatoid arthritis kezelesenek, amit egy nagyon eros virus fertozes utan kaptam. Emberek kozott dolgozok, tehat konnyen elkaphatok virusfertozest. De van egy dolog amit tobben megjegyeztek nekem, hogy nem birom az ejszakazast. Novemberben kezdtem allando ejszakai muszakot. Van ennek koze egymashoz??? De fogok keresni homeopatias doktort, ami men lesz konnyu, mert nagyon keves van a megyeben es azokhoz is nagyon nehez bekerulni.
Megnyugodtam, amikor ezt a cikket olvastam, mert már aggasztott a napok óta tartó fejfájásom, és megnyugodtam, hogy jót jelent felnőtt korban belázasodni.
A gyógyszergyártás a világ második helyen lévő iparága. Ez már mond valamit….